Két képet szeretnék bemutatni realizmusomból: az egyiknek a Csapatunk, a másiknak a Hagyományunk címet adtam. Mindkét felvételem 2013 őszén készült a Kerbájt ünnepén, Kötcsén. A Művészeti Akadémia által meghirdetett Humántapéta című pályázaton a Hagyományunk c. felvételem díjazott lett, mely a Vigadóban rendezendő kiállításon lesz majd látható. Kötcsére először 2002-ben utaztam, amikor kortársaimmal együtt képes albumot készítettünk a falu életéről. Addig nem is tudtam, hogy ez kedves kis falu nem messze a Balatontól egy csodálatos völgyben található. Azóta őrzöm a barátságokat és mondhatom azt, hogy szinte hazajárok oda.
Köszönöm a hagyományőrző férfiaknak, hogy megörökíthettem őket. Végtelen örömmel tölt el közös sikerünk.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdx0ZKSmNkXJ_Cwi5xD2jwEFfFWRt1u_rsOl3YTBL5H9JWgvQreacu2W-TuLT4MBIgg_Vt99xiiTEd6hAA8zt28ceDmUyKdO-xktatIxx0FEapu9YvTZBUcDQXDt5WKNzrjM0A2ENlsBr-/s1600/Hum%C3%A1ntap%C3%A9ta.jpg) |
Baricz Katalin: Hagyományunk , Csapatunk 2013, Kötcse |