Gyermekként elhatároztam, már több mint ötven éve, hogy EMBER-fotográfus leszek. A számomra érdekes halandókat fogom megörökíteni úgy, ahogy nekem tetszik. Szabadon. Empirikus lényem, intuitív alkatom elsöpört mindenféle megfelelési kényszert. A fényképezés szertartása számomra kölcsönös örömszerzés, a modell és a fotográfus kapcsolatában. A bizalom, az elfogadás őszinte megnyilvánulása, a lélek rezdülése elkapott pillanatokban, vagy tudatosan felépített kreatív pózokban. Napjainkban is kíváncsisággal tölt el a sokszínű világ, az emberek sorsa, életformája, viselkedése, megjelenése, az élet szépsége. Öntörvényű énem állandóan keresi a harmóniát.
"Baricz Kati az utolsó mohikánnők egyike a hagyományos fotográfia egyre kisebbre zsugorodó rezervátumában. Képei semmi másról nem szólnak évtizedek óta, csak arról, megérintette-e lelkét valamilyen módon az, amit fényképez, s ha igen, miként. S minek utána Baricz Kati egyenes ember, érzelmeit nem takargatja, ezért fotóin is mindig magáról beszél, bármit is fényképez..." Kincses Károly, fotómuzeológus
