2018. október 10., szerda

GONDOLATOK-70 évem

ÉVFORDULÓ-sok(k)

E jeles esemény alkalmából megható és végtelenül megtisztelő volt számomra együtt lenni fotóművész kortársaimmal a Mai Manó Ház Napfényműtermében.
El sem hiszem azt, hogy én is elmúltam  már 70(!). Szakolczay Lajos, író barátom, bámulatba ejtő költeményével köszöntött.  Hazafelé a fénycsóvát követve, emlékekkel tele, biztonsággal megérkeztem. Másnap a ragyogó a reggelben képre vittem Lajos sorait az illatozó liliommal, és papírra vetettem néhány gondolatot.
 
 
 
 
Röpítsen az égig
Baricz Kati születésnapjára

Hetvenéves csodaasszony,
csókod engem megtapasszon.
Tizennyolc éves csodalány,
varázslatod nékem talány.

Ha léted a fonyódi kert,
s a virágszőnyeg letepert,
hogyan jöttél ki alóla,
chaplini az apa-nóta?

Lányaként szülted meg apád,
hogy ölébe ülve kalapáld
Krisztus-szöget a keresztbe.
Az tartson titeket egybe!

Megfeszítvén is boldogan,
miként a kozmosz átrohan
manökenek gyöngy-hasával,
s élettel, nem elmúlással

megkoszorúzva az Édent,
virágléted nem kell félned!
Fénylő táj az éji este,
apostolok pőre teste

világítja az égboltot
(takart falloszuk renyhe bot)
univerzum kél a ködből,
melyet Szépséged behörpöl.

Éhségedtől jól lakottan
hű Krisztus-másod betoppan
az Utolsó vacsorára;
lehulló hajad csodája

befonja az üres asztalt,
mindig lesz, aki vigasztal!
A lét nem mond csütörtököt,
glória a fejed fölött!

Baricz Kati, Kati Baricz,
teérted hangoljon a Ritz
Szálló neves zenekara,
a vonósok hosszú kara,

a fúvósok sereglete,
égi bőgő és nyenyere
hangja röpítsen az égig,
hol csak angyalszárny fehérlik.

Álomfotó, álomjóság,
vegyen körül a boldogság,
simogasson, megigézzen,
szeretetével becézzen!

Hetven éved tarisznyája
szeretetünk cimborája,
fogjuk kezed, nem eresztjük,
kohólényednél melegszünk.

Isten tartson meg sokáig,
nőjjél föl a homlokáig!

Szakolczay Lajos

Elhangzott a Mai Manó Házban 2018. október3-án, a Magyar Fotóművészek Szövetsége jubiláló tagjainak az ünnepségén.




A fény tisztelete / paradigmaváltás
 
Függővé váltam abban a pillanatban, amikor először megláttam nővéreim kicsinyített mását az üveglapon.  Élesen emlékszem rá, ötéves korom táján történt mindez. Azóta keveset alszom, látni akarok mindent, ami körülvesz. Azt figyelem állandóan, hogyan játszik a fény a formákon, áthalad rajta, eltűnik, elvakítja szemem, ha belenézek. Izgatja fantáziám, mitől változik a színe. Gyűjtöm és terelgetem. Különböző közeget rakok útjába, vásznat, műanyagot, vízet. Fehérből feketét, feketéből fehéret csinálok. Árnyékolom és sugárzom. Fény által jutok közelebb az emberekhez, tekintetük vonzó számomra. Amikor kezembe vettem először a digitális fényképezőgépet, elveszettek éreztem azt a kíváncsiskodó, kutató, felfedező érzést magamban, ami ezidáig boldogsággal töltött el. Felgyorsult általa az idő, megzavarta mindez a természetes életem ritmusát. Úgy érzem, hogy az emberek tudatában leértékelődött a fény tisztelete.
 
 
 

2018. szeptember 27., csütörtök

OTTHON / HOME


"...nem is  lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket, és amikor mindent megismertünk amennyire lehetséges, akkor visszamegyünk oda, ahol otthon lehetünk." 
/Tamási Áron/



Radj és Katalin Hollandiából érkeztek hozzám. Katalin régi jó barátom, valaha modellként ismertem meg őt.
  Radj 2017-ben járt először nálam.Boldogsággal tölt el az, hogy természetem megérintette lelkét.
  Általa kapott bizonyosságot az, hogy szülői örökségembe visszatérve otthonra leltem.




HUMAN NATURE - EMBERI TERMÉSZET

Amikor meghallom a kérdést: “Ki az a Baricz Kati?”, az agyam elkezd járni, hogy a legmegfelelőbb választ adjam erről a csodálatos emberről.
A hely neve: OTTHON
2017. szeptember 3. délelőtt 11.00. Fonyód. Nyílik a kapu, ami elválasztja a jelen utcáját a múlt örökségétől, és megjelenik egy élettel teli ember a kerítés mögött. Fehér nadrágot visel laza blúzzal, ősz hajszálain átragyog a napsugár. Meleg kézfogással és öleléssel üdvözöl bennünket és máris élvezem vendégszeretetét Katalin barátommal együtt. A bejárattól balra istálló, ami körülbelül 10 méter hosszú és 5 méter széles, melyben valaha disznók, csirkék és lovak laktak. Ma már csak egy öreg lókantár és néhány kerti szerszám látható benne, ami eszünkbe juttatja a múltat. Az istálló mellett szaletli, pár méterre tőle egy különleges hangulatú, rusztikus kis épület áll, melynek minden oldala más szerkezetű, amit szabadon átjár a szellő. Jobbra van a két generáció lakta családi ház, melyben gyermekkora emlékeit őrzi. A konyha felszerelése olyan, ahogy a szülei itt hagyták. A két szoba hasonlóképpen van berendezve. Az egyiket hálószobának, másikat dolgozónak használja. A falakon nőket ábrázoló fekete-fehér fotók, és itt-ott felbukkan egy-egy kép róla és az apjáról is. A hálószoba és a konyha között van egy modern stílusú fürdőszoba. A padlót színes szőnyegek borítják, melyek eredete számomra ismeretlen. Az otthon bemutatása a kertben folytatódik, ahol különböző fák, növények, díszcserjék és virágok vannak. Az elrendezés egy botanikus kertre emlékeztet, mindenféle szabályt figyelmen kívül hagyva, szabad elképzelés szerint. Minden helyszín másmilyen térérzetet sugall, olyan mint egy háromdimenziós film, tele meglepetéssel. A kert excentrikus szépségének minden részlete megmarad az ember fejében. Itt már nem tűnik egyszerűnek a természet, ilyen kertet még nem láttam. Ez Baricz Kati otthona.


 Kati, emlékezete szerint, körülbelül 5 éves lehetett amikor először belépett a helyi fotográfus műhelyébe szüleivel és testvéreivel családi képet csináltatni. A műterem illata, a nagy kamera, a lámpák fénye, a fekete lepel alól kukucskáló öreg mester figurája a képzeletvilágát úgy elkápráztatta, hogy attól a pillanattól kezdve tudta, ha felnő, lelkét ő is ennek a csodának fogja átadni. Tizenkét éves volt, amikor karácsonyra egy box gépet kapott ajándékba. A elkövetkező években nem volt olyan téma, amit ne akart volna megörökíteni.

A megmagyarázhatatlan természet. A kamera mindig nála van. Az otthonában, az autóban, a pékhez vezető úton, egy gyors sétán, baráti vacsorán, vagy amikor a kertjében van és beszélget a növényekkel, bokrokkal és az exotikus gyümölcsfákkal. Ha engem kérdezel arról, hogy mi a hűség és elkötelezettség, akkor azt mondom, hogy az, ami Kati és a kamerája között van.  Míg Katalinnal élveztük a napsütést a kertjében, Kati elővette gépét és elkezdett fényképezni minket minden elképzelhető szögből. Ahogy körülöttünk pörgött, folyton azt hajtogatta, „jaj, ez milyen gyönyörű!." Az eredmény továbbra is rejtély marad számunkra, éppúgy, mint a szemnek az objektív valósága. Sok kérdés merült fel bennem: hogyan néz keresztül a lencsén, és mit lát, mi indítja meg, és mit érez, amikor páratlan szenvedéllyel lenyomja az expozíciós gombot, és megállítja egy percre ezt a folyamatot, és magát a valóságot.

Az emberi természet?! 

/Dhr.R.Raghoebarsing, Netherlands/



2018. július 14., szombat

TÜKÖRKÉP - KÉP NÉLKÜL

TÜKÖRKÉP - KÉP NÉLKÜL

2018. június 30-án délelőtt megtörtént a fonyódi piac ünnepélyes átadása.
Ezen a napon mindenkit ragyogó napsütéssel köszöntött a Balaton. A gondosan felújított fedett csarnok végében, a kis ivókút melletti félárnyékban áll már a mikrofon, mögötte a mobil városi embléma, mellyel pajkosan játszadozik a szél. A média munkatársai elfoglalják állványaikkal a legkedvezőbb helyet és türelmesen várnak. Elegánsan és időben megérkeznek a hivatalos személyek, üdvözlik egymást, majd elmondják írott és íratlan köszöntőjüket. Mellettük áll egy fiatal hölgy, kezében párnácskán négy olló a nemzeti szalaggal. Velük szemben a perzselő napsütésben vakítóan ragyog a tér, ahol lecövekel néhány járó-kelő ember és érdeklődéssel figyelik az eseményt. 
Örömteli pillanat a szalag elvágása, majd a ceremóniát levezető megbízott "állásfoglalás"-ra /véletlen elszólás?!/ azaz, állófogadásra invitálja a meghívott vendégeket, akik jókedvű elégedettséggel bevonulnak a csarnok utolsó kis bokszába.

/Kiapadhatatlan kíváncsiságom arra késztet, hogy bekukkantsak oda. Nem vagyok meghívott, csak néhány kedves üdvözlő szó és kép készítéséhez szükséges idő erejéig maradok benn, miután érdekesebb számomra mi történik a szabad ég alatt./ 
A fonyódi piacnak sok arca van, a vásárló közönsége is végtelenül színes. Különleges közösségi tér, találka hely, látogatják messze földről is. 
A tágas csarnokból kilépve gondosan lekövezett, jelenleg még szinte üres téren át jutok az új elárusító pultokhoz, ahol foghíjasan találok árusokat. Ridegnek és idegennek érzem a teret. Azonnal a régi ismerőseimet keresem, mert a piac arról is szól, hogy vásárlás közben az ember társalog. Az új hely jó néhány kifogásolni valót hagy maga után: az asztalok magasak, szélesek, a tető keskeny, sem az eladót, sem a vevőt nem védi az időjárás viszontagságaitól, a rakodó autók helye bizonytalan...osztom véleményüket. A régi sátortető alatt találóan fogalmazza meg egy szépkorú őstermelő úr önkritikus véleményét: "hevenyészett", mely általában a magyar ember minden tevékenységére jellemző. 
A kereskedők praktikus találékonysága azonban felülmúlja ezeket a "hibákat", hamar belakják a teret. Előkerülnek a színes napernyők, a raklapok, a jól bevált ferde ládatartók, kis asztalok, székek. Meghitten barátságossá válik a modern, szigorú mértani elképzelés. A tervezőasztalon megálmodott világ a gyakorlatban vizsgázik. Bevillan emlékezetembe a régi piac képe, ahol valaha szüleim is árultak. 
Tisztelettel tartozom őseim felé és azok iránt is, akik ma kétkezi munkából élnek, ennivalóval látnak el bennünket. Becsülöm azokat is, akik terveznek, irányítanak, akiknél valljuk be őszintén, gyakran hiányzik a tapasztalat. A piac még nincsen készen, van teendő folyamatosan. Gyönyörű feladat, mivel ez a szép terület a város szívében van. Fontosnak tartom az emberek közötti jószándékú építő kritika áramlását minden tekintetben és a generációk közötti párbeszédet. Az együttműködés milyenségén múlik Fonyód piacának hatékonysága, hogy megtalálva számításaikat, vevők és eladók elégedetten menjenek haza és  jóérzéssel térjenek vissza. 
A megújulás mindenkit elégedettséggel és büszkeséggel töltsön el.

A piac egy nemzet tükörképe.

Baricz Kati /nyugdíjas/
Fonyód díszpolgára

2018. július 10., kedd

SZENTIVÁN-ÉJI KAPCSOLAT / 2018



Szentiván-éji kapcsolat. 2018 nyár
Feri  /nem régi ismerősöm, aki különben zenetanár/ egy kiállítás megnyitóról jövet, kezében hegedűjével lépdel mellettem a  fonyódi sétányon. Beszélgetünk, gyönyörködünk a naplementében, amikor dudaszó üti meg a fülünket.
Feri azonnal odalép az ismeretlenhez, elkapja a dallamot és játszani kezd. Lélegzetvisszafojtva hallgatom őket, nem tudok betelni a látvánnyal és kattintgatok örömömre. Átküldöm a képeket és hamarosan megérkezik a válasz.
Lássátok, olvassátok.  Még mindig azt mondom, csodálatos az élet!

Kedves Kati !
 
FANTASZTIKUSAK ezek a képek !!!! 
 . . . .az a ,,háttér-festmény" ... avval a dombocskával ... amit a köznyelv ,,csak,, Badacsonynak hív ! 
 + közte és köztünk az a kis ,,tóka,, amit látni a képeken is .... amelyet meg csakúgy : Balatonnak tisztelünk ! 
 . . . s mindez a Te gyönyörű , "megálmodott", "megkomponált" világodban !!!   DE JÓ, hogy OTT VOLTÁL !!! . . .  s ezt a csodás pillanatot-estét-varázslatot megörökítetted nekünk, s (gondolom a magad lelki vásznára is örök időkre beleégetted ?! ) 
                                                       Köszönöm szépen !!!  Tisztelettel és barátsággal : Németh Feri

2018. április 7., szombat

ÖRÖKSÉG / KIÁLLÍTÁS






ÖRÖKSÉG


Családi örökségünk egy tenyérnyi természet a Balaton déli partján. Egy szerény családi ház
kerttel, melléképülettel. Szüleink földművesek voltak. Apám, Baricz Ferenc a Nyárád völgyéből katonaként került a Dunántúlra. Anyám, Horváth Erzsébet szemesi halászcsaládból származik. A feketebézsenyi kertészetben találtak egymásra és 1943 karácsonyán kötöttek házasságot. Három leánygyermekkel áldotta meg őket a sors, én vagyok a harmadik, a legkisebb. Az ötvenes években vásárolták meg egy pesti illetőtől azt a pici földet, melynek művelése biztosította számunkra a megélhetést. Természetben nőttünk fel, majd tanulmányaink befejezése után elhagytuk a szülői fészket. Nővéreim férjhez mentek, más-más városba költöztek, én meg járom sajátos utamat szenvedélyemnek élve, amit kicsi gyermekként jelöltem ki  magamnak. Utazom a nagyvilágban és képeket készítek szabadon mindarról, ami tetszik nekem. Negyven év távollét után tértem vissza oda, ahonnét elindultam. Szüleim elvesztése felerősítette ragaszkodásom az emlékeim iránt. Örömmel viselem gondját földünknek, és nem tudok betelni azzal a csodával, amit ez az életforma ad. Ez az én örökségem. Átmenteni, megörökíteni a múló időt. Hagyományos fotográfia. Fekete-fehér. Ezüstalapú. 

2018. február 26., hétfő

KÖRTVÉLYES ÉVA EMLÉKÉRE

Körtvélyes Éva, 1995
A kilencvenes évek elején megkeresett egy végtelenül lelkes fiatal lány,
aki társakat keresett merész tervéhez, és fotósként rám gondolt. Bátran bele is vágott, és hamarosan megalapította az Elite magazint. Így lettünk jó barátok és munkatársak. Minden munkánk és találkozásunk felejthetetlen élményeket és új ismeretségeket hozott számunkra. Bőkezű volt velünk az élet minden tekintetben. Tiszteltem határozott, tudatosan felépített elképzeléseit,csodálattal töltött el életszeretete,kitartása, pozitív kisugárzása. 
Számára nem volt lehetetlen. 
Betegsége legyőzéséhez is új feladatokat talált magának. Abban az időszakban már ritkábban láttam őt, de jelentősebb események színes forgatagában mindig örömmel töltött el bennünket az együttlét.
Éva! Sokat kaptam tőled, mindig szeretettel gondolok arra az időszakra, fiatalok voltunk, alakítottuk egymást. Szép korszaka életemnek.
Három képpel búcsúzom tőled, az egyiket az Elite bálon csináltam 95-ben,a másik kettőt Tabajdon 2016-ban. Nyugodj békében. 
Tabajd, 2016


Tabajd, 2016