Lakó Péter (1972-2015)
Péter Kecskemétről indulva, úgy tizenkét évvel ezelőtt keresett meg Amerikából hazatérve, amikor eldöntötte, hogy a fotográfiának szenteli életét. Végtelen megtiszteltetés volt számomra, amikor közölte velem, hogy a hagyományos fotográfia mesterei közül engem választana, ha elfogadom őt tanítványnak. Első látásra éreztem, hogy Ő nem lehet a tanítványom, Ő több annál! Visszafogott szemlélődő kíváncsisága, intelligenciája, pedáns megjelenése odafigyelést igényelt mindenkitől, aki valaha is találkozott vele. Bátran vállalkozott, szinte kereste a kihívásokat. A legnehezebb feladatokat is elegánsan, mosolyogva oldotta meg, legalábbis ezt sugározta csodákkal megáldott természete, ami állandóan mozgásban tartotta érzékeny lelkét, melyet kifelé soha nem mutatott. Állandóan képezte magát és lelkesen tanított másokat. Legfőképpen azt igyekezett önzetlenül átadni, amit teljes bizonyossággal megtapasztalt. Családot alapítva, kisfia születése után jelképesen nagymamává váltam számukra. Nagy családom örömömre általuk is egyre bővült.
Tavaly ősszel váratlanul jelt adott a szervezete. Képtelen volt megküzdeni betegségével.
Karácsonykor elveszítettük Őt. Hiánya mély fájdalommal tölt el.
Ránk maradtak képei. Képmása: Péter, az apostolaim egyike.
A szeretetteljes emlékezet.
