gÉn kiállításom Stary Saczban.
'Ez év februárjában négy napot töltöttem ebben a végtelenül kedves lengyel kisvárosban, mely Keszthely testvérvárosa. 1989-ben jártam arrafelé utoljára. Csodálatos hóesésben utaztam a Goldmark Károly Művelődési Ház lelkes delegációjával, miután általuk kaptam ezt a bemutatkozási lehetőséget. Úgy érzem a lengyel emberek karaktere az idők folyamán semmit nem változott . Annak idején és most is, jóleső érzés volt fogadnom őszinte, áradó vendégszeretetüket. A GPS gyakran eltévedt az átalakuló jelenben, legcélravezetőbb segítőnk az eligazodásban az utca embere volt, akik bárhol, bármikor a legkészségesebben segítettek. Maci vendéglőjében degeszre tömtek bennünket helyi finomságokkal. A mínuszokra meleg sör, egy kis vodka, forró levesek: zurek és cékla, és az elmaradhatatlanul fenséges friss rétesek , sajtok és sütemények! Ennyi mosolygós emberrel már rég nem találkoztam!
A vernissage -ra alaposan felkészültek belőlem. Minduntalan a rokonságot keresték, és örömmel jelezték, hogy életrajzomat átolvasva bizonyítékra leltek, miután születésem helye, Lengyel(!)tóti. A kisvárosban ma is él egy Barycz család, múltjukból pedig a tudós Henrik Barycz munkásságát őrzi emléktábla, a város egyik iskolájának falán. A Polgármesteri Hivatalban, a folyosó tárlaton még képeket is találtam róla. / Kalandozó őseink sokfelé járhattak talán, és hogy ők y-nal, én pedig i-vel írom a nevemet? Ez mit sem számít, ha szerető lényre talál az ember!)
Gyermek arcaim szigorú tekintete elbűvölte a közönséget, és különösképpen az keltette fel az érdeklődést, ,hogy a kiállítási projektem analóg, hagyományos fekete-fehér technikával készült, mert a téma örök, és mindig aktuális, de mostanában még inkább, mert arrafelé is rohamosan csökken a házasságok, és a születések száma...
Tervezzük a következő találkozást. Nyári fesztivál itt is, ott is. Mint annak idején. Jó érzés.
