gÉN - Gondolatok Baricz Katalin kiállítása elé
(Részletek S.Faragó Gyöngyi 2012.március.6-án a Nemzeti Táncszínházban elhangzott kiállításmegnyitó szövegéből.)
Egy gyermek születése maga a CSODA! Soha meg nem unható…
A fotó adta élmény abban a pillanatban, amikor megéljük természetes, s majd csak a későbbiekben válik nyilvánvalóan értékké, mikor az az időszak már a múlté, de lenyomatát képekben továbbra is felidézhetjük, megőrizhetjük, folyamatosan birtokolhatjuk.
Igazán csak ekkor érezzük az elmúlt pillanat súlyát.
Néhány szóban a kiállítás címéről az értelmező kéziszótár segítségével:
GÉN jelentése: az öröklődő tulajdonságok anyagi hordozója
( Részletesebben: Az öröklődő tulajdonságokat hordozó kromoszóma-részecskék; a DNS molekulák azon részlete, amely egy meghatározott tulajdonság kialakulásáért felelős fehérje felépülését határozza meg; az öröklődés elemi egysége)
ÉN jelentése:
1.Egyes szám 1 személyű névmás.
2.A beszélő vagy író személy (ebben az esetben még hozzájön a fotóművész fogalom is) ha önmagáról kiemelően szól.
3.Valakinek az egyénisége, mivolta, ami csakis rá jellemző (személyes énje).
A gén szóból származtatott fogalmakból néhány:
GENERÁCIÓ: nemzedék (Nemzedékek találkozása képekben.)
GENERÁL: gerjeszt, előidéz (Igaz az alkotási folyamatokra is.)
GENERÁTOR: elektromos áramot fejlesztő készülék (Igaz! Vibrál körülötte a levegő mikor alkot s elkezd lelkesedni!)
GENETIKA: Örökléstan
GENETIKUS: Öröklött.
Ezzel így összességében minddel foglalkozik ez a kiállítási anyag, s miután ezt nemcsak felületesen teszi, a bejárt út végére sok minden világossá, érthetővé válik saját magunkkal kapcsolatban is.
B.K. elemző személyiség, aki folyamatosan értelmezi az őt körülvevő világot.
Igazi művészlélek, aki mindig új kihívásokat keres, s az ezekkel kapcsolatos gondolatait, tapasztalatait képekben is rögzíti. Egész élete az ALKOTÁS. Hagyományőrző, de nyitott az élet adta új kihívásokra is.
Szubjektív világa, ami rá oly jellemző, s egyedi, azonnal felismerhető és senki máséval össze nem téveszthető. Aki vele személyes kapcsolatba kerül, azt rögtön megfogja, rabul ejti, a csak rá jellemző személyes kisugárzásával. Aki fogva akarja tartani, olvassa könyveit, s birtokolja ő is gondolatait, képeit!!!
Fizikai értelemben nem lett se anya, se nagymama. DE!
Az évek telnek…szabad életszeretete, mint a gyerekeké…mégis 60 évesen amikor minden megváltozik, kénytelen szembesülni az eltelt idővel…a változás szinte mindig fájdalommal jár, de ha bátran szembenézünk vele, ez fejlődéshez is vezethet…kilép a gyerek szerepből. Nagymama korú lett, s elhatározza, a művészet nyelvén létrehoz egy VIZUÁLIS BÖLCSŐ- t amiben összegyűjti gyerekeiként szeretett modelljei, tanítványai, barátai gyermekeit.
Szellemi értelemben pedig… kinek van még ilyen nagy családja?!
A tudósok magyarázata arra a tényre, hogy miért csak a 3 éves korunk után történt dolgokra emlékezünk egyszerű, mégpedig az, hogy csak azok a gondolatok válnak valós élménnyé emlékezetünkben, amiket már összefüggően szóban is megfogalmazunk, és ami a legfontosabb hangosan KIMONDUNK!
A fotózás ebben az esetben tapasztalás, élmény a gyermeknek, hisz a jelenben megéli ezt a történést, helyzetet… s élmény a szülőnek, hisz az ő személyes énjükről is szól az elkészült kép, amit magunkból látunk gyermekeinkben, vagy amit továbbörökítettünk a gének segítségével.
Az eredmény egy olyan magas szintű alkotás, amely azon túl, hogy a szakmai kritériumoknak maximálisan megfelel, lélekkel teli… a művészi cél a jelenben az érzelmi élmény, a kapcsolatteremtés, a jövőben az emlékezés, a testi-lelki változások követhetősége.
A gyerek ösztön lény… a felé irányuló őszinte érdeklődésre, nyitottságra ő is megnyílik, s létrejön egy bizalmi állapot két személy között.
Ilyenkor lemeztelenedik az alkotói lélek, kiadja önmagát, ahogy a gyermekek is. Ezek a képek zavarba ejtőek, mert intimek, ha elég nyugalom és idő vesz körül, a tekintetek megérintenek, szinte a lelkükbe látsz… megtartják a távolságot, mégis közel kerülnek…
A gyermek hihetetlen nagy felelősség!
Világra jön… kibújik a fényre… lehetőségeket kap… vajon tud –e majd élni velük?!
Saját utunkat kell járnunk… de arra rátalálni, s aztán végigjárni, egyáltalán nem egyszerű.
Ma a digitális fotográfia, a pixelek mellett él tovább a hagyományos fotográfia is, a kettő nem zárja ki egymást, sőt az a jó, amikor segíti, bár igaz, hogy egyre kevesebbek, leginkább a művészek kiváltsága az ezüstszemcsék csodálatos világa.
Szeretném két nagyon idevágó üzenettel zárni mondandómat:
„Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket! Írjunk verseket, akár rossz verseket is barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit!
Kurt Vonnegut
„Üzenet:
A nagymama jól van.
A nagymama boldog.
A nagymama még alkot,
… és reméli,
nem csak saját örömére.”
Baricz Kati
Fotók: S.Faragó Gyöngyi
